2020, amikor nem minden rózsaszín
Bevezető
Nehéz számot vetni erről az évről. Amennyire szerettem, annyira volt nehéz is egyben. Nagyon sok minden történt, amit szívesen kitörölnék belőle, de mellette sok boldogságot is hozott nekünk.
Kennelünk kicsi induló kennel, ezért is vártuk nagy reményekkel a 2020-as évet. Terveink, vágyaink, jövőnk alapjait úgy gondolom ezzel az évvel tettük le. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy úgy gondolom nem rossz alapokat fektettünk le.
Az első felében, iszonyatos hullámvölgyeken mentünk keresztül. Annyiszor voltunk az egekbe, ahányszor a pokol legmélyebb bugyraiba. Nem panasz és nem sajnálatképpen írom eme sorokat, csak talán most mar le tudom írni sírás nélkül a történéseket.
Felkészülés az első alomra!
Rozé tüzelése február végén, március elején volt esedékes. Az ő tüzelése és az, hogy mentünk fedeztetni Rozét, nem csak a babáinkat hozta az életünkbe, hanem egy másik nagy szerelmet is Echo személyében.
Echot megláttam és annyit mondtam Sanyinak, hogy nekem Ő KELL! Már nem is tudom, hányan voltak a helyükön, csak annyit tudok, hogy megláttam, és végem volt. Viszont kis titkos információként elmondanám, hogy amikor Szandi szilveszterkor kitette, hogy megszülettek a kicsik, én éjfélkor azt kívántam, bárcsak egy baba hozzánk kerülhetne 😀 Így teljesüljön minden vágyam! Echo, egy kincs, egy megtestesült álom, egy fantasztikus kutya.
Sikeres fedeztetésen voltunk túl, és elképesztően izgatottak voltunk. Én azt gondolom, hogy Rozé alapvetően egy rettentően fasza csaj, egyetlen egy probléma volt vele a vemhessége alatt, az pedig a nem evés. Kikészített vele. Nem tudtam, már mit kitalálni neki, egyszerűen nem volt hajlandó enni. Míg más kutyáknak a vemhesség jó étvágyat hoz egy idő után, mi keményen megszenvedtünk minden egyes falatért. Lekopogom, az egész vemhesség alatt nagyon sportos és aktív kutya maradt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még a szülés előtt pár órával is labdázni és játszani akart a kertben.
Megszülettünk!
Szerencsére a császár és a babák születése probléma mentes volt, 2 szépséges babának adott életet. Fantasztikus mamának bizonyult. Kellett ugyan neki másfél nap, hogy teljesen kitisztuljon belőle minden, de onnantól kezdve egy mama terminátor lett belőle, aki mindent megtesz a gyerekeiért.
Pár napig a legnagyobb boldogságban úsztunk. Nem érdekelt, hogy 2 óránként keltem és néztem őket, hogy minden rendben van e. Egy rettentően fárasztó, viszont ugyanakkor fantasztikus dolog volt ezt átélni. A kicsik szépen nőttek, Rozénak volt teje bőven.
A kritikus első két hét
Körülbelül 2 hét után elkezdődött a poklunk. Mi 3 hetet kaptunk vele, de tudom azt, hogy ő a mi kis angyalkánk már. Amikor hazajöttem, megmutattam Rozénak a kis testét, aki leült velem szembe, mélyen a szemembe nézett, megnyalta a kicsit, és visszament Mandalához. Ő tudta, Rozé tudta, hogy nincs tovább.
Senkinek nem kívánom, hogy ezt átélje, amikor a remény a vágy szertefoszlik a kezében. Napokig sírtam, zokogtam.
Viszont, nagyon sokat tanultam. Több Tenyésztő írt rám, beszélgetett velem, és lehet, hogy ők nem tudják, de nagyon sokat segítettek abban, hogy ezt feldolgozzam, feldolgozzam a gyászt, hogy menjek tovább, és hogy valóban, a tenyésztés nem rózsaszín buborék ahogy sokan hiszik.
Mérhetetlen düh volt bennem, elkeseredettség és fájdalom. Miért pont velem, miért a mi elsőnknél, miért, miért, miért. Mindenre fel voltunk készülve, amire lehetett én úgy gondolom, de erre azért nem.
Mindig van tovább
Továbblépni muszáj!
Viszont ott volt Mandala, és ott volt Rozé, akiknek ugyanúgy továbbra is szükségük volt ránk.
Minden figyelem innentől kezdve Mandalára összpontosult, én óvtam védtem őt és ragaszkodtam hozzá. Nagyon sok harcom volt Tamással miatta, neki nehezebben ment Mandarin halálának a feldolgozása, mint nekem, és nehezebben is fogadta el emiatt Mandalát, mert ő nagyon szerelmes volt Mandarinba. De ahogy a mondás tartja, az idő minden sebet begyógyít, vagy enyhít nem is tudom, de szép lassan Tamás is elfogadta és megszerette Mandalát, aki mostanra apuci pici kislánya lett 🙂
Mandala nagyon hamar beilleszkedett a falkába, egy igazi kis mini terrorista lett mindenki felett. Akaratos, kissé nagyhangú, öntudatos, de kedves kislány. Ahogy telik az idő egyre kedvesebb.
Beérett a gyümölcs!
Olyan esemény dús volt az év első fele, hogy észre se vettem, hogy eltelt az idő. Csak hirtelen már július lett.
Ott tartunk, hogy van itthon 5 gyönyörű szép kutyánk, akik mind egytől egyig fantasztikus karakterek, egyéniségek, és gyönyörűek. Kiállítások terén, az év első fele a vírus helyzet miatt elég gyér volt, ennek ellenére, Nikóval több felnőtt championátust is sikerült teljesítenünk, és befejezni az interchampion címet, ami azt is jelenti, hogy innentől kezdve örökös kvalifikációval rendelkezik a világ talán egyik legnagyobb kiállítására, a Crufts-ra.
Nikó mellett a kicsikre sem lehet panaszunk, ugyanis Mandala élete első kiállításán minor puppy BEST IN SHOW lett, Echo pedig Puppy BEST In SHOW 3. A kicsikkel (Mandala és Echo) befejeztük a Minor Puppy, illetve Puppy Grand winner címet is, illetve Echo az októberi komáromi kiállításon épphogy betöltve a junior kort egyből megcsinálta a Junior Champion címét is. Kell ennél nagyobb öröm? Nem hiszem 🙂
A jövő generáció építőkockája
Az augusztusi Szilvásvárad Speciál CAC azért is fontos kiállítás számunkra, mert ugyan a kicsik remekeltek, de ott jegyeztem meg Szandinak először, hogy szemet vettem egy másik alomra is náluk. Megmondom őszintén, ez volt az, amit nem gondoltam volna, hogy valóra válik valaha is ez a lehetőség.
Viszont október közepe felé, kezdtek reményteljesek lenni a dolgok, és igaz beleélni nem akartam magam, de nagyon nagy izgalommal vártam, hogy megismerjem Blankát. ÉS hát mint tudjátok, Blanka október 19-én csatlakozott kis csapatunkhoz. Egy gyönyörű kislány, egy testet öltött tökéletesség számunkra.
Újabb reményekkel és tervekkel, célokkal vágunk bele a 2021-es évbe. Bízunk abban, hogy kicsivel könnyebb lesz a jövő évünk. Kennelünk építését, bővítését nem hagyjuk abba jövőre sem. Bízunk abban, hogy legalább olyan sikeres lesz a jövő generációja, mint a mostani.
